Simple Autumn Blog

Könyvekről, filmekről, versekről és pár evilági dologról...

Vers > Összeroskad

Áfra János: Összeroskad

Mintha már ezerszer.
Mikor egy percben több száz alkalom.
Sáros szánkónyomok, 
birkózó angyalok a latyakos havon.
Felállunk, és egy isten 
egymáshoz parancsolja két arcát.
Engedelmeskedünk.
Úgysem több, csak egy csók, hát
ilyenkor kérdezni nem,
csak hajolni, lüktetni, olvasztani magad.
Megszáradni a tényben,
néhány pillanatra törölni a gondolatokat.
Aztán ködös szavak jönnek,
és sanyargatjuk egymást kedves közhelyekkel.
Mint két leszakadó jégcsap,
elfolyunk, mire a tavaszi nap felkel.
Ilyen mondatok meg hasonlóak,
és máris minden ugyanúgy szivárog, mint rég.
Belőlem el a nyugalmad.
Te vagy, én vagyok, de mi leszünk-e még?

Vers > Átvérzed

Serfőző Simon: Átvérzed

Szívemen
eleven seb vagy,
nem tudsz
begyógyulni.

Amivel bekötözhetném,
nincsen olyan géz,
orvosság se,
hogy a fájást enyhíthetném.

Csak sajogsz,
lüktetsz bennem.
Átütsz rajtam:
átvérzed a lelkem.

Vers > Valaki értem imádkozott

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott.
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Vers > Feleségemnek...

Kosztolányi Dezső: Feleségemnek…

Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.
De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam,
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
Ezt hajtogattam csöndesen magamban:
“Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet."

Vers > Őrizem a szemed

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Vers > Ki nem mondott gondolatok...

Oly furcsák vagyunk mi emberek
a lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük,
hogy boldogok talán,
s irigykedünk is egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
hogy gondolatai tiszták és szabadok.

Nem vesszük, dehogy
vesszük észre,
hogy könnyek égnek lángoló szemében.
Különösek vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk,
ha nevetünk.

Dante

Vers > Szeretlek

GYULAI PÁL:
Szeretlek

Szeretlek, szeretlek!
Kimondom, kimondom!
El nem birhatom már,
Oly nehéz lett titkom;
S mint a néma gyermek,
Amidőn megszólal,
Megteltem csordúltig
Könnyel, fájdalommal.

Fájdalomnak könnye,
Örömnek fájdalma,
Szivem hő szerelme,
Hűsége, bizalma,
Lelkem minden kincse,
És egy egész élet,
Utasítsd bár vissza,
Örökre tiéd lett.

Vers > Késői szerelem

Csukás István: Késői szerelem

Ülj ide mellém s nézzük együtt 
az utat, mely hozzád vezetett. 
Ne törődj most a kitérőkkel, 
én is úgy jöttem, ahogy lehetett. 
Hol van már, aki kérdezett, 
és hol van már az a felelet, 
leolvasztotta a Nap 
a hátamra fagyott teleket. 
Zötyögtette a szívem, de most szeretem 
az utat, mely hozzád vezetett.

Vers > Épp mi

Závada Péter:
Épp mi

A vanból előbb volt, végül örök lett.
Mikor valaki meghal, mások éppen röhögnek.
Mikor már a stáblista megy, én akkor kezdek félni.
Az ember nem tud nem magáról beszélni.

Elmondja, hogy tegnap hűvös korlátnak dőlt a háta,
és hogy rettegett, hogy beleszorul egy csuklós busz harmónikájába.
Mert ha laktak is itt, elköltöztek rég a józan érvek:
egy múltban elképzelt jövő a város, rendezte a nyolcvanas évek.

És hogy nyugtalanító ez az egész, mint az a mitikus sárga kéz volt,
amit a falba látott gyerekként – alatta fel nem száradó vérfolt.
Hogy nem volt szabad azokra a gránitlapokra lépni,
amik szürkék – csak a fehérre. Random szorongások. Épp mi.

Felsúrolni a fürdőt, mikor nagyon kell pisilni.
Sírni, behugyozni, súrolni, megint sírni.

Vers > Szeptember végén

Petőfi Sándor - SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Bemutatkozás

"Helló, szia, szevasz...
... röviden: könyvek, filmek, sorozatok, vélemények és még pár más dologról. Ezekről olvashatsz az oldalon.
Köszike!
Szép napot! :)

Ne lopj! // Copyright © 2016-2017.
Minden jog fenntartva!"

Tagja vagyok: Magyar Blogok
E-mail: simplexautumn@freemail.hu""

Feedek
Megosztás